Egy újabb Bosch csapattal egy újabb ezúttal a Bosch egyik otthonának tekinthető Kőbányán dolgozott egy 21 fős csapat. A program során több problémával is meg keleltt küzdenünk :) Mivel az egyik helyiségben leégett az elektromos vezeték, ezért nem tudtuk használni a szerszámaink egy részét, hiszen kisebb lett az elektromos kapacitása az iskolának. Aztán egyszer csak furcsa szagok kezdtek terjengeni, aminek mint kiderül egy kilyukadt csatorna cső volt az oka. De szerencsére a csapat hősiesen vett minden akadályt és a nehezített körülmények ellenére is sikerült elkészíteni a raklap ülőkéket és lefesteni a htásó lépcsőház korlátját is, így már mindkét lépcsőházi korlát ugyanolyan szép és nyoma sincs a kopottságnak. A tornapadok színesre festése ezúttal elmaradt, mivel egy pontos megérkeztek a villanyszerelők és lekapcsolták az áramot.
Kissé nehezített körülmények közt, de csodás munkát végzett a csapat, köszönjük szépen !