A K&H gyógyvarázs önkéntes mesedoktorai személyesen vagy a weben keresztül csempésznek örömet a kis betegek kórházban töltött napjaiba, hogy ezzel is hozzájáruljanak testi-lelki gyógyulásukhoz.

A K&H Csoport társadalmi felelősségvállalási politikájában nagy hangsúlyt kap a gyermek-egészségügy. A gyógyvarázs elnevezésű programjuk 2004-ben indult el azzal a céllal, hogy pályázat keretében minél több gyermekek gyógyításával foglalkozó intézményt műszerbeszerzési lehetőséghez juttassanak. A gyermekek testi felépülésének segítése mellett a K&H figyelmet szentel a lelki egészséggondozásnak is. Ezért a gyógyvarázs program részeként 2013 augusztusában meghirdették a mesedoktorok-programelemet, amelyben önkéntesek olvashatnak meséket a kezdeményezéshez csatlakozó kórházakban fekvő beteg gyerekeknek. 2015. március végéig 9100 mesedoktor lopott örömöt a gyerekek kórházi napjaiba. A program 2013 decemberétől tovább bővült, így az önkéntesek a személyes meseolvasás mellett weben keresztül is küldhetnek mesét. Ma már 30 gyermekkórházban a K&H által biztosított számítógép segítségével bármikor meg tudják nézni a gyerkek ezeket a mesevideókat.

A K&H gyógyvarázs mesedoktorok programról a http://khgyogyvarazs.hu oldalon található részletes tájékoztatás.